Lassan eljutunk oda, hogy egy egyszerű mondatot összeállítsunk. De csak lassan... Tudom, hogy ezek a dolgok nagyon egyszerűek, de mégis nagyon fontos, hogy elmélyüljenek, és ne csak felületesen szaladjunk át rajtuk. Pont az egyszerűség hajlamosít arra, hogy ezt tegyük.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmeséljem egyik személyes - negatív - tapasztalatomat a nyelvtanulással kapcsolatban.
A második találkozásom az idegen nyelvvel a gimnáziumra datálódik. Már akkor is németet szerettem volna tanulni... Aztán megérkezett a várva-várt felvételi értesítő, melyben örömmel tudatták velem, hogy felvettek orosz-angol tagozatra. "Hurrá!"
Na, mindegy, akkor legyen angol! Kaptunk egy 0 km-es angoltanárnőt, aki akkor jött ki az egyetemről. Örültünk, hogy fiatal, nem egy szigorú matróna, százéves tapasztalattal.
Lelkesen vetettük bele magunkat a tanulásba, de sajnos ez a lelkesedés nagyon hamar alábbhagyott. Ugyanis: kis létszámú csoport volt a miénk, és rajtam, meg a barátnőmön kívül mindenki tanult már angolt vagy így vagy úgy. (Volt aki már az iskolában tanulhatta, de olyan is volt, akit a szülei járattak magántanárhoz, hogy a gimnáziumban könnyebb legyen...) Ezek a gyerekek, akiknek már volt tapasztalata, borzasztóan unták az órákat. Egyikük kitalálta, hogy unalmas a tankönyv, van egy sokkal jobb, tanuljunk abból!
Az angoltanárnőnek nem kellett kétszer mondani - ő is unta, hogy van a csoportban két kezdő - és megvetette velünk a csilivili méregdrága angol könyvet (Hogy érzékeltessem a különbséget, az iskolai könyv munkafüzettel együtt kb. 13,50,- Ft volt, a többiek által áhított könyv+munkafüzet pedig 280,- Ft) . Gondolom, nem lett volna probléma ezzel a könyvvel sem, ha a legelejétől kezdjük feldolgozni...
De sajnos nem ez történt. Az alapokat teljesen átugorva, a tanárnő találomra felcsapta a könyvet valahol a közepe táján, és onnét kezdtük/folytattuk a tanulást...
...én azon a ponton fejeztem be. A medence szélére sem viccből írják ki: "MÉLY VÍZ, csak úszóknak!"
Azzal, hogy egy-egy bejegyzésben nem zúdítok Rád sok információt, ezt a hibát akarom elkerülni. Mindenki saját tempója, és kedve szerint teheti magáévá úgy az anyagot, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Számomra kegyetlen volt minden egyes angolóra ezek után. Nem értettem, hogyan kell felépíteni egy angol mondatot, nem értettem a névelők használatát, és nem értettem a létigét sem... Szóval semmit.
Szilárd alapok nélkül nem lehet nyelvet tanulni. Szilárd alapok nélkül nem lehet építkezni!
Arról már ne is beszéljünk, milyen hatással volt ez a gimnáziumi élmény az önbizalmamra, az önértékelésemre. Annak idején nem volt divat a szülőnek bemenni az iskolába lehülyézni a tanárt. Akkor csak mi, diákok voltunk felelősek a rossz jegyekért. Csak én éreztem magam hülyének, teljesen elveszve a tananyagba, ami egyre kaotikusabb volt számomra, és egyre kevesebbet értettem belőle. Amire a mai napig emlékszem, azok a szavak, mondatok, amiket még az első órákon tanultunk a gimnáziumi tankönyvből...
Hiába voltam felháborodva, tehetetlen voltam. A vége az lett a történetnek, hogy megállapodtunk az angoltanárnővel: békén hagyjuk egymást. Én nem szólok hozzá, ő nem szól hozzám, a kettest pedig megkapom év végén...
